Archive for the ‘Takarítás mint szakma’ Category

Az ígéret szép szó…..

ígéret  “Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!” Hangzik a klasszikus közmondás. A minap olvastam Ritz Tibor blogjában az alábbi mondatokat:
Klasszikusan a takarító csapat fele újonc, fele pedig öreg róka, de csak talán 2 – 7%-a szakképzett, aki valóban ért a dolgokhoz. Ez azt jelenti, hogy a cégvezetők minőségi és teljesítményi ígéreteinek nem sok alapja van. Persze nem minden cég egyforma, a Te céget kivétel. 13-ik éve képzem a takarítóipart,”

Pontosan így látom a jelenlegi helyzetet én is! Csak ha ezt a véleményemet mint a piac egyik szereplője hangoztatom, a megrendelők  nem biztos hogy elhiszik nekem.    De mit lehet tenni?

“Szerintem a mostani helyzetben egy előrelátó cégvezető végig gondolja, hogy miképpen látja ma a piac a takarítási kínálatot. Számba veszi milyen hírek jelentek meg az utóbbi időben és megpróbálja elképzelni, mi van most a vevők fejében a takarítással foglakozó cégek vonatkozásában.”
“Mire kapná fel a fejét a vevő?
“Mérhető a takarítás minősége!”

“Alapvetően két megközelítés lehetséges.

1)      A szakma, tehát a kínálati oldal kitalál egy rendszert és bekódolja a fejlődést a piacba. Ennek köszönhetően a megrendelők el kezdik mérni/méretni a minőséget, és aki ennek nem felel, meg az elbukik. Magyarul a szakma áttér az árharcról a minőségharcra.

2)      A megrendelői kör felismeri, hogy az árharc tovább fokozható a minőségmérés bevezetésével és a szakma erre majd úgy reagál, hogy miképpen tudja majd ellehetetleníteni a méréseket, mert tudja, hogy a mai árverseny, nem árverseny, hanem átverési verseny.”

De hogyan mérhető a takarítási szolgáltatás? A takarítás eredménye nem olyan kézzel fogható mint pl. egy asztalos által készített szekrény. Szemre vételezéssel érzékelhető hogy tisztaság van-e az adott területen, de csak a takarítás után, vagy a használat előtt. Pl. ha éjjel kitakarítanak, és reggel 7 órakor kezdődik a terület használata, 11 órakor már nehéz megállapítani hogy ki volt-e rendesen takarítva éjjel.

A takarítás lehet formailag  és tartalmilag megfelelő.  Ha formailag megfelelő, nem biztos hogy tartalmilag is az. A formai megfelelőséget könnyebb ellenőrizni,  pl. szemrevételezéssel, vagy a portalanítást az ujjunkkal.  Azonban tartalmilag már nehezebb.  Ha az íróasztalt a takarító ugyan azzal a törlőkendővel törli le, amelyikkel a Wc-t törölte, azt nehéz formailag ellenőrizni….   Ez esetben kerül előtérbe a szakmaiság és a lelkiismeretesség.  Egy szakmailag felkészült és lelkiismeretes  takarító cég vezetői és dolgozói, akik tényleg szakmai alapokon végzik a munkájukat, megfelelő eszközökkel, tisztítószerekkel, képzésekkel,  nem tudnak a legolcsóbb szolgáltatók közé tartozni. Ezt mérlegelnie kell a megrendelőknek.

 

Épülettakarítás akadémia Bécsben

Korábbi bejegyzésben már beszámoltunk arról hogy csapatunk a MATISZ vetélkedőn első helyezést ért el, így  a MATISZ jóvoltából ellátogattunk Bécsbe a “Gebaudereinigungs Akademie“-ra  (Épülettakarítás akadémia), és az ott gyűjtött tapasztalatainkat összegeztük az alábbi videóban. Az a cél hogy Magyaroszágon is létrejöjjön egy ilyen képző központ.

Tisztítás-technológiai szakértő 2012

Tisztítás-technológiai szakértő 2012

A MATISZ (Magyar tisztítás-technológiai szövetség) Pályára állítás szakmapolitikai konferenciáján adták át a 2012 évben sikeres vizsgát tett  tisztítás-technológiai szakértői címet, melyet 5 szaktársammal együtt vehettem át.

 

De mi is a feladatunk?

A megrendelők a takarítási pályázatuk kiírásakor, vagy annak elbírálásakor kérhetik a segítségünket a MATISZ-on keresztül annak megítélésében hogy az adott pályázat  szakmailag,  műszakilag,  gazdaságilag, szerződéskötés esetén az elvárásoknak megfelelően  teljesíthető-e?  De a kiírási fázisban is kérhetik a segítségünket hogy olyan pályázati felhívás kerüljön megfogalmazásra mely valóban a megrendelő elképzelését tükrözi a pályázó takarító cégek számára.

Természetesen bármilyen takarítási szakmai kérdéssel fordulhat hozzánk.

Ezen a rendezvényen került megrendezésre a MATISZ tisztítás-technológiai vetélkedő melyen csapatunk I. helyezést ért el. A versenyről egy összefoglaló videót talál korábbi bejegyzésemben…

 

Tisztítás-technológiai vetélkedő

A MATISZ (Magyar Tisztítás-Technológiai Szövetség) éves konferenciája  2012 október 17-én került megrendezésre mellyel egybekötve tisztítás-technológiai verseny is meghirdetésre került. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket hogy cégünk a Carpex Kft csapata  Balogh József és Bonto Vanda az I. helyen végzett. Erről az eseményről készítettünk egy rövid összefoglaló videót melyet alább megtekinthet (2:46). A verseny két feladatból állt, egytárcsás súrológéppel és vízszívóval történő takarítás, valamint ablaktisztítás. A zsűri, melynek két külföldi tagja is volt, gyorsaság,  ügyesség, és az eredmény alapján hozta meg döntését. A győztes csapat részt vesz 2013 április 25-én ISSA INTERCLEAN Varsóban megrendezésre kerülő  versenyen és kiállításon.

 

A takarítandó területek, takarítási szakma szerinti besorolása.

A takarítandó épületeket, kategória szerint különböztetjük meg, attól függően hogy milyen szennyeződéseket kell eltávolítani, illetve milyen környezeti és egészségügyi kockázatot jelentenek az ott dolgozó emberekre és a takarító személyzetre nézve. Ennek megfelelően kell a takarítási technológiát (eszközök-gépek, vegyszerek, munka-védő ruházat stb.) a takarító cégnek megválasztania.

Három kategóriába soroljuk a területeket.   “A”   “B”   “C” kategória.

“A” kategória: Ide soroljuk az egészségügyi intézményeket, orvosi rendelőket, kórházakat, a gyógyszeripar és élelmiszer ipar bizonyos egységeit. Ezeken a területeken egészségügyi kockázat áll fenn a mikrobiológiai szennyeződések miatt, ezért nem csak a látható szennyeződéseket kell takarítani hanem a szabad szemmel nem látható kórokozókat is meg kell szüntetni fertőtlenítő takarítást alkalmazva.

“B” kategória:  Ide tartoznak az általános rendeltetésű épületek ahol sokan megfordulnak, pl: iskolák, bevásárló központok, irodák, bankok. Ezeken a területeken is jelen van az egészségügyi kockázat, de nem olyan mértékben mint az A kategóriába sorolt épületekben. Ezekben az épületekben elsősorban  állagmegóvó, és komfort érzet megtartó-növelő takarítást kell végezni. Ebben a kategóriában kisebb mértékben a környezeti kockázat is jelen van.

“C” kategória: ide soroljuk az ipari területeket mint pl: üzemek, autószerelő- asztalos műhelyek. Az itt keletkező szennyeződések magasabb környezeti kockázatot jelentenek, továbbá a takarító személyzetre nézve  egészségügyi- valamint ezen létesítmények tevékenységéből adódóan baleseti kockázattal is számolni kell.

Az épületek a takarítási szakma szerinti besorolása nem összetévesztendő az irodák kategorizálásával, (ugyanezeket jelzéseket alkalmazzák)  mely a bérlők számára, minőségi és szolgáltatás szerinti besorolást, színvonalat jelent.

Hallgassa meg ezt a bejegyzést:

A takarítandó területek, takarítási szakma szerinti besorolása.

 

 

Az eddigi legsikeresebb világkiállítás a takarítási szakmában

 

 

 

Rob den Hertog,   projekt menedzser az ISSA/INTERCLEAN amszterdami kiállításra tekint vissza, az European Cleaning Journal cikkében melyből egy rövid összefoglalót olvashat most.

„A kiállítási hét megnyitása előtt az idei ISSA / INTERCLEAN Amsterdam rendezvény, már érezte a pozitív hangulatát  az tisztítási-takarítási iparban.

Az általános vélekedés szerint, ez volt az eddigi legjobb kiállítás, melyet az adatok később igazoltak is. A látogatottság  20 %-kal növekedett az korábbiakhoz képest a  kiállítók megelégedésére. Több mint egy éves intenzív előkészületek eredményeként  egy sikeres esemény valósult meg.

Read the rest of this entry »

Tudja-e, hogy a takarítás OKJ végzettséghez kötött szakma?

  Közvélemény kutatásunkon tettük fel ezt a kérdést. A válaszadók 61%-a mondta hogy igen és 39%-a hogy nem.

Hosszú út vezetett idáig, míg államilag elismert szakmává vált a takarítás, és OKJ-s tanfolyam keretein belül lehet szakmunkás bizonyítványt szerezni. Kicsit értetlenül nézte  az ágazat  hogy mit is kezdjen ezzel a lehetőséggel. Minden takarítót beiskolázni nem kis  feladat lett volna mert rengeteg kérdés merült fel ezzel kapcsolatban. Ki finanszírozza tanfolyam díját és a vizsga díját, mely együttesen 80 000,-Ft és 160 000,-Ft között mozog, oktatási cégtől függően? Ki finanszírozza a tanfolyamon résztvevők idejét? Hogy tudja elkötelezni a mai viszonyok között a takarító cég a dolgozót ha már kiképeztette? Egy idősödő nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló  takarítónő vajon nyitott-e arra hogy beüljön az iskola padba, és el tudja-e sajátítani  az anyagismertei-vegyi hatásmehanizmusok kérdéskörét? A fentiek tükrében a takarító cégek általában a vezetőket, szolgálat- terület vezetőket iskolázták be.

2011-ben végül  helyére került ez a kérdés is, különböző szintekre kerültek elnevezésben és képzési szintben is a takarítási szakma szereplői, résztvevői.
Az első szint „tisztítás-technológiai szakmunkás” képesítés. Mint azt a gyakorlat is igazolja szakmunkás képzésre általában a takarító cégek a csoport vetőket, területvezetőket iskolázták be. Így a takarító, mint a munka elvégzője, vagy segédmunkás, vagy betanított munkás szintre került.  A „tisztítás-technológiai szakmunkás” alapképzésre épül egy továbbképzés  „tisztítás-technológiai vezetőüléses gépkezelő”. és van még egy ráépülés „tisztítás-technológiai szolgálatvezető”

Ezzel gyakorlatilag kialakulhat a hivatalosan is a hierarchia a takarító iparban.

Korábbi blogbejegyzéseim ebben a témában:  A takarítás szakma..   Változások a takarítás képzésben..

Beszámoló Amsterdamból az Interclean takarítási szakkiállításról

Kétévente kerül megrendezésre Amsterdamban a világ legrangosabb eseményeként számon tartott INTERCLEAN nemzetközi tisztítás-technológiai szakkiállítás, immáron 1967 óta.  A négy napig tartó kiállításon 669 kiállító, 28.001 látogató vett részt, minden eddigi kiállítói és látogatói rekordot megdöntve. Ezen az eseményen mutatják be a gyártók a legújabb fejlesztéseiket a takarítóipar számára. A leginnovatívabb fejlesztéseket díjazzák.  Nézze meg rövid helyszíni beszámolómat az alábbi videóban (3:53 perc).  Látható milyen komoly és szerteágazó  a takarítási iparág.

Tisztítás-technológiai verseny 2012

2012. Április 11. és 13. között került megrendezésre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a  SZAKMASZTÁR  rendezvényen a TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI verseny. A feladatok az alábbiak voltak: Márványfelújítás,  és bevonatolás, ablaktisztítás, valamint nyirkos feltörlés.
A győztesek részt vesznek májusban az Amszterdamban megrendezésre kerülő európai versenyen melynek helyszíne az  ISSA INTERCLEAN  szakmai nemzetközi vásár. Ezen a vásáron én is részt veszek, és egy videó beszámolóval fogok jelentkezni.
A nyirkos feltörlést kétvödrös felmosó kocsival  az alábbi videón lehet megnézni. Ehhez a takarítási teljesítményhez elég sokat kellett gyakorolni.

 

 

Változások a takarítás képzésében

A takarítás szakma OKJ besorolása átrendeződött. Eddig OKJ-s tanfolyamon takarító szakképesítést, azaz takarító szakmunkás bizonyítványt lehetett szerezni.

Ez most nevében és képesítési szintjeiben is megváltozott.

Az első szint „tisztítás-technológiai szakmunkás” képesítés. Mint azt a gyakorlat is igazolja szakmunkás képzésre általában a takarító cégek a csoport vetőket, területvezetőket iskolázták be. Így a takarító, mint a munka elvégzője vagy segédmunkás, vagy betanított munkás szintre kerülne.  A „tisztítás-technológiai szakmunkás” alapképzésre épül egy továbbképzés  „tisztítás-technológiai vezetőüléses gépkezelő”. és van még egy ráépülés „tisztítás-technológiai szolgálatvezető”

Ezzel gyakorlatilag kialakulhat a hivatalosan is a hiarerhia a takarító iparban .