Archive for június, 2012
Tudja-e, hogy a takarítás OKJ végzettséghez kötött szakma?
Közvélemény kutatásunkon tettük fel ezt a kérdést. A válaszadók 61%-a mondta hogy igen és 39%-a hogy nem.
Hosszú út vezetett idáig, míg államilag elismert szakmává vált a takarítás, és OKJ-s tanfolyam keretein belül lehet szakmunkás bizonyítványt szerezni. Kicsit értetlenül nézte az ágazat hogy mit is kezdjen ezzel a lehetőséggel. Minden takarítót beiskolázni nem kis feladat lett volna mert rengeteg kérdés merült fel ezzel kapcsolatban. Ki finanszírozza tanfolyam díját és a vizsga díját, mely együttesen 80 000,-Ft és 160 000,-Ft között mozog, oktatási cégtől függően? Ki finanszírozza a tanfolyamon résztvevők idejét? Hogy tudja elkötelezni a mai viszonyok között a takarító cég a dolgozót ha már kiképeztette? Egy idősödő nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló takarítónő vajon nyitott-e arra hogy beüljön az iskola padba, és el tudja-e sajátítani az anyagismertei-vegyi hatásmehanizmusok kérdéskörét? A fentiek tükrében a takarító cégek általában a vezetőket, szolgálat- terület vezetőket iskolázták be.
2011-ben végül helyére került ez a kérdés is, különböző szintekre kerültek elnevezésben és képzési szintben is a takarítási szakma szereplői, résztvevői.
Az első szint „tisztítás-technológiai szakmunkás” képesítés. Mint azt a gyakorlat is igazolja szakmunkás képzésre általában a takarító cégek a csoport vetőket, területvezetőket iskolázták be. Így a takarító, mint a munka elvégzője, vagy segédmunkás, vagy betanított munkás szintre került. A „tisztítás-technológiai szakmunkás” alapképzésre épül egy továbbképzés „tisztítás-technológiai vezetőüléses gépkezelő”. és van még egy ráépülés „tisztítás-technológiai szolgálatvezető”
Ezzel gyakorlatilag kialakulhat a hivatalosan is a hierarchia a takarító iparban.
Korábbi blogbejegyzéseim ebben a témában: A takarítás szakma.. Változások a takarítás képzésben..
Beszámoló Amsterdamból az Interclean takarítási szakkiállításról
Kétévente kerül megrendezésre Amsterdamban a világ legrangosabb eseményeként számon tartott INTERCLEAN nemzetközi tisztítás-technológiai szakkiállítás, immáron 1967 óta. A négy napig tartó kiállításon 669 kiállító, 28.001 látogató vett részt, minden eddigi kiállítói és látogatói rekordot megdöntve. Ezen az eseményen mutatják be a gyártók a legújabb fejlesztéseiket a takarítóipar számára. A leginnovatívabb fejlesztéseket díjazzák. Nézze meg rövid helyszíni beszámolómat az alábbi videóban (3:53 perc). Látható milyen komoly és szerteágazó a takarítási iparág.
Ön szerint milyen előnye van a saját takarító alkalmazottnak egy takarító céggel szemben?
Közvélemény kutatásunkon tettük fel ezt a kérdést. A válaszadók 4%-a mondta hogy nincs előnye, 39 % szerint olcsóbb, 13% szerint gyorsabb, 35 % szerint rugalmasabb, 43% szerint megbízhatóbb, 17% szerint precízebb , 52 % szerint ellenőrizhetőbb, 17% nem tudja.
A válaszadók 4% szerint nincs előnye.
Ez alapvetően jó hír a takarító cégek számára, hiszen 20 évvel ezelőtt még nagy ellenállás mutatkozott a takarítási szolgáltatás ellen, hiszen az a gondolat volt a fejekben hogy a takarító cég átveszi a takarítókat, vesz tisztítószereket, modern eszközöket, rá teszi a hasznát és máris sokkal többe kerül mint ha saját maga alkalmazná a takarító személyzetet.
Miért nincs ez így?
Pl. 1995-ben átvettünk egy iskola takarítását a saját állományú takarításból. Dolgozott 16 fő 8 órás takarító az intézményben. Ezzel szemben mi a TAKARÍTÁST elláttuk 2 fő 8 órás, és 6 fő 6 órás munkavállalóval. Miért írtam a takarítást nagybetűvel? Mert itt a jelentős változás! Ugyanis cégünk takarításra szerződött, viszont korábban a takarítók egyéb, feladatokat is ellátták, mint kávéfőzés, kimenni a boltba bevásárolni, postára menni, „beszélgetni”. Tehát a munkaidejük jó részét nem a feladatuk végzésével a takarítással töltötték. Mivel ez az állapot kényelmes volt mindenkinek, így nem is vitatták a takarítók fontosságát, létszámát. Az igazgató szemlélete más volt és változást szeretett volna, ezért bízott meg külső szolgáltatót.
A szolgáltató megvásárolta a korszerű eszközöket, tisztítószer koncentrátumokat, és máris eltűntek a felmosó rongyok-vödrök, és az ultra. A korszerűbb eszközökkel, technológiával sokkal gyorsabban és hatékonyabban végezték a takarítók a feladatukat, nem beszélve a időbeosztásuk hatékonyságáról. Persze az intézmény dolgozói először nem túl lelkesen fogadták a változást hiszen az ő „kényelmi” segítségük ezzel megszűnt.
A megrendelőnek ettől kezdve nem volt probléma a táppénz, szabadság, helyettesítése, minőség-ellenőrzés, ugyanis nem kell konfrontálódni a takarítóval ha nem megfelelően végzi a munkáját, illetve addig eszköze sem volt a szankcionálásra, hiszen közalkalmazottal állt szemben. Ellentétben a vállalkozás esetében ahol a számonkérés sokkal egyszerűbb, hiszen a nem megfelelő takarítás esetén a vállalkozó díjából egyszerűen le lehet vonni, nem megfelelő teljesítés címen. És van még egy nagyon fontos előny: így van felelőse a takarításnak.
A költségek felülvizsgálva a takarító cégtől vásárolt szolgáltatás sokkal olcsóbbnak bizonyult a saját állománnyal történő takarítással szemben, nem beszélve a hatékonyság javulásról és az ellenőrizhetőségről.
Mára már ez természetes szemléletté vált de ehhez el kellet telni húsz évnek.